Az új polgármesterünk támogatja az útépítést
A mai napon (2010.10.12) az Intézobizottság nevében (Holtság József, Dr. Szlávnits László és jómagam) – bemutatkozó látogatást tettünk Winkler Sándor Józsefné Polgármester Asszonynál.
Röviden tájékoztattuk egymást a projekt helyzetérol, és a felmerülo fo kihívásokról.
Polgármester Asszony megerosített bennünket abban, hogy támogatja az útépítést a Hanflandon, és úgy vélte, hogy a Képviselo Testület – amely nagy lendülettel állt munkába – sem vélekedik majd másképpen. Kölcsönösen biztosítottuk egymást arról, hogy mindent megteszünk a jövoben is a Hivatal és Társulatunk zökkenomentes együttmuködése érdekében.
Polgármester Asszony kifejtette, hogy különös figyelmet kíván szentelni majd a pályáztatás körülményeire, nevezetesen:
Valamint:
Kifejtettük, hogy a fentiek természetes elemi érdekünkben és szándékunkban állnak – mi is így terveztük. Mivel pedig a két fél részérol megvannak az alapok:
nincs más hátra, mint továbbvigyük, amit elkezdtünk. Minden bizonnyal lehetnek, lesznek majd hibák ill. fennakadások, de ezeket közös akarattal igyekszünk helyrehozni, ahogyan halad elore ez az úttöro vonásokkal bíró, jelentos projekt.
Intézobizottságunk nevében ezúton is köszönöm a támogatást és együttmuködést, melyrol Polgármester Asszony biztosított bennünket, valamint a Hivatal dolgozóinak odaadó munkáját.